• 🥰

  • Beíratás a 2024/2025-ös tanévre

    Tisztelt Szülők és érdeklődő Iskolabarátok!

    Közeledik a beíratása a 2024/2025-ös tanévre, ezért szeretnénk bemutatni a leendő első évfolyamok osztályfőnökeit, akikkel találkozhatnak személyesen is a szombati foglalkozásokon.

  • Húsvéti várakozás – projekthét csütörtöktől szerdáig – a II. A-ban

    Míg a hét folyamán: a Mit ünneplünk húsvétkor?, Mi kerül húsvétkor az asztalra?, Kókuszgolyók készítése című olvasmányokkal ismerkedtünk a magyar órákon, addig matematikán kiszámoltuk, ha két adaggal szeretnénk elkészíteni az ízletes kókuszgolyókból, akkor mennyi alapanyagra is lesz szükségünk. Rajzórán különféle technikákkal díszítettünk tojásokat, majd egy húsvéti üdvözlőlapra is futotta időnkből. 

    Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a II.A osztály! Mgr. Tóth Andrea, Mgr. Maticsek Regina

  • Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!

    I. A osztály

  • Húsvéti hangulatban a II. B osztály

    Húsvéti hangulatban teltek az elmúlt napok a II. B-ben, melyeket kézműves foglalkozások és játékok sora követett, közülük is a legkedveltebb a tojásfestés és a tojásvadászat volt. A húsvéti nyuszi a kincseket az iskolaudvar zöldellő füvében és titkos zugokban rejtette el. A megtalált kincseket a játék végén a gyerekek jóízűen elfogyasztották.

    Urbánek Enikő, nevelőnő

  • eTwinning húsvét

    Húsvéti képeslapokat cseréltünk a IV. C-ben egy újabb eTwinning projekt keretén belül litván, spanyol, francia, olasz, lengyel és görög gyerekekkel, betekintést nyerve az ő húsvéti szokásaikba.

    Projektvezető: Mgr. Bese Pákozdi Anita

  • Húsvéti tojásfestés

    Immár hagyománnyá vált a IV. A és IV. C osztályban a húsvéti tojásfestés. Több technikát is kipróbáltak a gyerekek, amivel színessé varázsolhatták a nagy óvatossággal őrzött tojásokat.

    Bc. Záležák Mónika nevelőnő

  • Húsvéti várakozás

    A vizuális nevelés célja, hogy a tanulók megtanulják befogadni, értelmezni a környezetük vizuális jeleit, s egyben ők maguk is tudjanak vizuális jeleket létrehozni. A húsvéti ünnepkör keretén belül a II. A és a IV. A osztályok képzőművészeti nevelés órán pedig aktívan alkalmazták a különböző jelek ábrázolását.

    Képek: Mgr. Tóth Andrea

  • Bio LabGyak VII. B módra

    A VII.B-sekkel biológia laboratóriumi gyakorlaton a légzéssel foglalkoztunk. Teszteltük a légzésszámot nyugalmi állapotban és megterhelés után, megmértük a mellkas térfogatát, közben sokat nevettünk.

    Mgr. Csepi Andrea, biológiatanár

  • Látogatás Budapesten

    A 8. évfolyam és a IX. A osztály tanulmányi kirándulás keretében tettek látogatást Budapesten. Első állomásuk az Országházban volt. Szerencsések voltak, mert pont láthatták a koronázási jelképek őrségváltását a kupolateremben. Megnézték, hol szavaznak a képviselők és hol ül a mindenkori miniszterelnök az ülésteremben. A második állomás az Illúziók háza volt. Lehetőségük nyílt kipróbálni különböző interaktív eszközöket, amelyek elhitették velük a különböző lehetetlen szituációkat. 

    Szervező pedagógus: Mgr. Vörös Hajnalka         Kísérő tanárok: Mgr. Szlanicska Tibor, Mgr. Papp Eszter

  • Biológia Olimpia - C kategória - kerületi forduló

    Újabb befutott eredmény ... most épp a Biológia Olimpia - C kategória - kerületi fordulójáról. Csandal Anna, iskolànk IX. A osztályos tanulója képviselte járásunkat a Biológia Olimpiász kerületi fordulóján, amelyet Nyitrán rendeztek meg. A mezőny egyetlen magyar képviselőjeként eredményes helyezést ért el.

    Büszkék vagyunk az alapos kidolgozott munkájára és szorgalmára!

    Felkészítő tanár: Mgr. Papp Eszter

  • DOBRÉ SLOVO - járási forduló

    A versenydömping folytatódik. Újabb dobogós járási helyeket sikerült a Jókai Mór Alapiskola diákjainak bezsebelniük. Gratulálunk Annának és Viktornak a kiváló eredményekért.

    Felkészítő tanár: Mgr. Horváth Árpád

  • BioLabGyak kicsit másképp

    A mai biológia órán azt figyeltük meg, hogy miért káros a dohányzás a tüdőnkre nézve. A kísérlet végére a cigarettafüstben lévő káros anyagok (nikotin, kátrány, stb.) az emberi tüdőhöz hasonlóan lerakódtak a vattán, amely a sàrgás elszíneződés mutatja. A palackunk pedig megtelt füsttel, amely szintén a tüdő károsítását mutatja be. A gyerekek számára nagyon tanulságos volt a mai gyakorlati óra.

    Mgr. Papp Eszter, biológiatanár

  • Erdők Nemzetközi Napja

    Tanulmányi kiránduláson az 1. b osztály Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából látogatást tettünk az aranyosi erdészetnél. Felidéztük az erdők fontosságát és összefonódását az emberi élettel. Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából ünnepeljük Földünk tüdejét és egyben az erdők jelentőségét az életünkben. Köszönjük, az élménnyekkel teli délelőttöt, valamint a vadásztársaság nyújtotta finom falatokat. Támogatóink: Zachar Péter és Koczkás Péter Szervezők: Mgr. Cséplő Viktória és Mgr. Győri Katalin

  • OVI-SULI 6

    Pillanatképek a szombaton megrendezett OVI-SULI foglalkozásról, mely ezúttal a húsvét és a tavasz jegyében telt játékos, mozgásos, valamint interaktív formában. Köszönjük, hogy ismét ilyen sokan eljöttek! Várunk mindenkit szeretettel a beíratás napjain!

    leendő osztályfőnökök: Mgr. Bécsi Mónika, Mgr. Viczencz Andrea, Mgr. Tóth Árpád

  • Meseterápia az 1. b osztályban

    A jó mesék fejlesztik az együttérzés képességét, az érzelmi intelligenciát, ami támogatja a gyerekek társas kapcsolatait. Megtanítanak együttműködni, megmutatják, hogy nem vagyunk egyedül.  Köszönjük Lilla néni meseterapeutának a csodálatos élményt!

    Szervezők: Mgr. Cséplő Viktória és Mgr. Győri Katalin

  • Mládež spieva kórusverseny - kerületi forduló

    Iskolánk Kicsinyek Kórusa ezüstsávos minősítést ért el a Mládež spieva kórusverseny kerületi fordulóján Nyitrán, ahol egyedüli kiskórusként képviselték iskolánkat. Nagyon ügyesek voltak, szívből gratulálunk!!! 🥰🎶🤗
    Közreműködtek: Hübsch Maja Virág, Esztergályos Laura, Esztergályos Emese
    Zongorán kísért: Mgr. Pásztor Éva
    Karvezető: Mgr. Pfeiferlik Annamária

  • Vámbéry Ármin Földrajzverseny - országos döntő

    Lezajlott a Vámbéry Ármin Földrajzverseny 2023/2024-es tanévének országos döntője Dunaszerdahelyen, ahol iskolánkat kiváló eredménnyel képviselte a IX. A osztály csapata, a komáromi dervisek. A verseny után pedig következett a már hagyománnyá vált sütizés a Wagner Cukrászdában. Örömteli pillanatokban gazdag nap volt az utóbbi két kemény hét sűrű programjai után.  

    Felkészítő tanár: PaedDr. Varga Tamás

  • 💧a víz🌊 világnapja💧

  • A víz világnapja témahét - zárónap

    A víz világnapja témahét záró napján az egész hetes munkafolyamatokat mutatták be iskolánk diákjai egy kiállítás keretén belül, amely az aulában tekinthető meg. Nagyon örülünk a kreatív, jól megszerkesztett projekteknek, maketteknek. Gratulálunk mindenkinek, aki bekapcsolodott.

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • Základná škola Móra Jókaiho s vyučovacím jazykom maďarským - Jókai Mór Alapiskola
    Mieru 2 - Béke u. 2.
  • Riaditeľstvo - Igazgatóság: +421 (0)35 77 20 119

    Sekretariát - Titkárság: +421 (0)35 79 00 010

    Zborovňa - Tantestület: +421 (0)35 79 00 011

    Vedúca šk. jedálne - Konyhavezető: +421 (0)35 77 20 921

    Šk. jedáleň - Konyha: +421 (0)35 79 00 012

Fényképalbum