• Újdonságok

  • Újdonságok

            • Ünnepi küldetés

              Ma az 1. A osztály igazi ünnepi küldetésre indult. Busszal utaztunk a városba, hogy egy kicsit mi is hozzátegyünk a karácsony varázsához. Az utunk először a postára vezetett, ahol sikeresen feladtuk a gondosan elkèszített meglepetéseket. Ezután elsètáltunk a Klapka térre, ahol a gyerekek elhelyezték a kis ajándékaikat és jókívánságaikat. A legszebb pillanatok mégis akkor születtek, amikor a járókelők kezébe adhatták gondosan megrajzolt karácsonyi üdvözleteiket. A gyerekek őszinte öröme és a kapott mosolyok mindannyiunk szívét megtöltötték melegséggel. A dèlutánt az 1.B osztállyal közösen, a karácsonyfa körül elénekelt dalokkal zártuk. Meghittség, összetartozás és az adakozás öröme kísérte a délutánt — igazi karácsonyi csoda született. Nevelőnő: Mgr. Jóba Anita

            • Adventi készülődés

              December második hetében igazi adventi készülődés töltötte meg a 2.C és 2.A osztály napközijét. A gyerekek befőttesüvegből varázslatos gyertyatartókat készítettek, majd a hét fénypontjaként – pénteken – közösen mézeskalácsot sütöttünk. A tészta nyújtása, a formák szaggatása és a díszítés mind-mind lelkes csapatmunkában zajlott, a frissen sült mézeskalácsot pedig pillanatok alatt elfogyasztották. A hét folyamán ünnepi zenékkel és dalokkal hangolódtunk a közelgő szeretet ünnepére, így minden napot áthatott a meghittség és az advent varázsa.

              Bc. Škabla Záležák Mónika nevelőnő

            • Betlehem városban

              Ma délelőtt a VMK ünnepi fényei között valami egészen különleges történt: az alsó tagozatos diákok valóban találkozhattak a karácsony csodájával. A „Mesevilágba szőtt csodavárás – a hangok szárnyán“ című koncerten Korpás Éva, a zenekar, valamint Lili közös előadása olyan meghitt pillanatokat teremtett, amelyekre sokáig emlékezni fognak. A tiszta gyermeki hang, a szívhez szóló dallamok és a mesés történetek együtt töltötték meg szeretettel a termet. A gyerekeket Éva bevonta az éneklésbe is, így az ismert, kedves karácsonyi dalok együtt csendültek fel, még bensőségesebbé téve a délelőttöt. A kicsik csillogó szemmel hallgatták és énekelték a dallamokat, mintha minden hang egy apró fény lenne a szívükben. Ez a délelőtt nemcsak koncert volt, hanem igazi ajándék – egy pillanat, amikor mindannyian közelebb kerültek a karácsony lényegéhez: a szeretethez és a reményhez.

              Mgr. Cséplő Viktória

            • Vuk erdejének lakói a harmadikosoknál

              A harmadik osztályosok idén nagy izgalommal dolgozták fel a Vuk című könyvet, de a legnagyobb meglepetés még csak ezután jött! A múzeumból Bucz Veronika a Dunamenti Múzeum dolgozója látogatott el hozzánk és mintha csak Vuk erdeje költözött volna be az iskolába. A gyerekek tátott szájjal figyelték a különleges vendégeket: ott csusszant Csusz, a mindig izgő-mozgó gyík, éberen figyelt Hu, a bölcs bagoly, felbukkant Vuk, a bátor kis róka, a vidám Gege, Rá a varjú hangos károgással „köszönt”, végül pedig Unka, a békés vízi élőlény is megmutatta, milyen az élet a nádasban. A gyerekek nemcsak látták, hanem szinte át is élték a történetet: mintha egy pillanatra ők is beléptek volna Vuk titkos erdejébe. Igazán varázslatos, élményekkel teli nap lett belőle!

              Szervező: Mgr. Cséplő Viktória

            • Könyvtári kaland az első osztályban 📚

              Ma különleges élményben volt részünk a könyvtárban. Gabi néni felolvasta nekünk Az első karácsonyi füzér című mesét, amely arról szól, hogyan készítettek a gyerekek szeretettel és összefogással egy varázslatos karácsonyi díszt, amely fényt vitt mindenki szívébe. A történet megtanított bennünket arra, hogy az ünnep igazi ereje a közös élményekben és a jó szándékban rejlik. A mese után mindenki kikölcsönözhette az első könyvét, amit nagy örömmel vittünk magunkkal. Hazafelé úton karácsonyi dalokat énekeltünk, így még meghittebbé vált a napunk. Köszönjük Gabi néninek a kedves, élményekben gazdag foglalkozást!

              Az I. B osztály és Urbánek Enikő, nevelőnő

            • Pislákoló Mécses 2025 – vers- és prózamondó verseny eredményei:

              Aranysávos minősítés és 2. hely – Farkas Dorina, III. A

              Aranysávos minősítés – Cseresna Lili, VII. B

              Ezüstsávos minősítés – Belucz Lilien II. C, Markuszek Julianna III. A, Madarász Lilla IV. A, Szabadszálási Lara IV. A, Mayer Noémi IV. A, Molnár Zara IV. A

              Gratulálunk!

              Felkészítők: PaedDr. Jókai Éva, Mgr. Juhász Mónika, Mgr. Viczencz Andrea, Mgr. Tóth Andrea

            • Slovenčina inak ... 🙂

              Na hodine slovenčiny sme sa učili o vtákoch, ktoré u nás prezimujú, a o tom, ako sa o ne v zime starať. Prečítané poznatky sme preniesli do praxe a pripravili sme krmivo z medu a miešaných semien. Ďakujeme rodičom za ich pozitívny prístup a podporu pri realizácii projektu.

              4. AB skupina

              Mgr. Juliana Markuszek Krajči - učiteľka

            • Fenyőillatú ünnepvárás 🎄✨

              Az I. B osztályba ma igazi karácsonyi hangulat költözött. A gyerekek saját kezűleg készítettek ajtódíszeket fenyőágból, tobozból, fahéjból, szárított narancsból és egyéb természetes alapanyagokból, amelyek finom illatukkal betöltötték a termet, és a régi, hagyományos karácsonyok meghitt világát idézték. A közösen aranyra és ezüstre festett diók apró csillogása tette teljessé a kompozíciókat, melyeket örömmel és lelkesedéssel alkottak meg. A közös készítés élménye, a karácsonyt idéző illatok és a gyermeki mosolyok igazi ünnepi légkört teremtettek. Hálásan köszönjük a szülőknek a rengeteg természetes alapanyagot és támogatást, amellyel hozzájárultak ehhez a bensőséges, közösségépítő alkotáshoz.

              Bc. Urbánek Enikő, nevelőnő

            • Télapó party a napköziben

              A napköziben hétfőtől péntekig Mikulásváros hetet tartottunk a 2.C és 2.A osztály számára. A hét első napján a gyerekek megismerték Szent Miklós történetét, és beszélgettünk arról, honnan ered a Mikulás hagyománya. A következő napokban izgalmas kézműves foglalkozások várták őket: készítettek Mikulás sapkát, puha pompomokat, fonalból készült sapkát, valamint rajzoltak és levelet írtak a Mikulásnak. A hét fénypontja péntek volt, amikor végre megérkezett a várva várt Mikulás, aki ellátogatott a gyerekekhez. A találkozás nagy örömöt okozott mindenkinek, és a Mikulás sok ajándékkal lepte meg a kisdiákokat. A napot közös teázással és mozizással zártuk, így igazán meghitt és vidám lezárása lett ennek az élményekben gazdag hétnek.

              Bc. Škabla Záležák Mónika nevelőnő

            • Munkára nevelés

              Munkára nevelés - III. A- III. B- III. C vegyes csoport - textillel való munka: sapkás hóember a karácsonyfa alá .

              Bc. Kiss Gabriella, nevelőnő

            • 🎅🏻Télapóvárás az I. B osztályban 🎅🏻

              Osztályunkban egész héten át tartó tematikus Mikulás napokat tartottunk, amelyeket sok nevetés és vidámság kísért. Készítettünk Mikulást szalvétatechnikával és papírból, játszottunk különféle játékokat, és minden napunk az ünnep hangulatában telt. Pénteken a gyerekek télanyóknak és télapóknak öltözve ünnepelték a Mikulás napot, amelynek fénypontja a várva várt vendég, maga a Télapó érkezése volt. Szívmelengető, élményekkel teli hetet zárhattunk, amely sok mosolyt hozott mindannyiunknak.

              Čermák Zsuzsanna, osztályfőnök és Urbánek Enikő, nevelőnő

            • Zsoltáréneklő verseny

              Kiss Kincső (III. A) képviselte iskolánkat a Zsoltáréneklő versenyen, ahol aranysávos besorolást szerzett. Nagyon büszkék vagyunk rád!

              Mórocz Katalin, hitoktató

            • Napközis pillanatok ... :)

              Köszönjük szépen a Szabadidőközpont igazgatónőjének, PaedDr. Slávik Évának és kolléganőjének, hogy ma jól átmozgatták a IV. B osztály tanulóit. Egy biztos, mi ma nem fáztunk!

              Fotók: Mgr. Szabadszálási Hajnalka

            • Olimpiai bajnok a fedélzeten

              Háromszoros olimpiai bajnok látogatott iskolánkba Ma nagy megtiszteltetés érte intézményünket: vendégünk volt Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki motivációs előadást tartott a 7–9. évfolyam számára. Az előadás során mesélt arról, hogyan lett egy 14 éves fiúból olimpiai bajnok: hogyan dolgozott, küzdött, tanult meg újra és újra talpra állni. Rámutatott, hogy nem elég az álom — kell a türelem, az állhatatosság és azok a szeretteink, akik hisznek bennünk — mert az igazi siker közös munka eredménye. Előadásában kiemelte még a kitartás, a fegyelmezett munkavégzés és a csapatszellem jelentőségét, valamint személyes példákon keresztül mutatta be, hogyan járulnak hozzá ezek az értékek a sportban és a mindennapi életben elért sikerekhez. Ezúton is köszönjük szépen Gergőnek, hogy megtisztelte iskolánkat jelenlétével, és értékes üzeneteivel hozzájárult tanulóink fejlődéséhez. Biztosak vagyunk benne, hogy sokunkban évekre elültetted a magot, ami motivál minket a céljaink elérésére. Reméljük, ez a nap mindenki számára emlékezetes marad, és hittel nézünk a jövő felé!

            • Ügyes kezek szakkör

              Zajlik a munka az "Ügyes kezek szakkör"-én. Ötlet mindig van, a jókedv is garantált, míg sürögnek a szorgos kis kezek.

              Mgr.Markuszek Krajcsi Julianna

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Móra Jókaiho s vyučovacím jazykom maďarským - Jókai Mór Alapiskola
      • Riaditeľstvo - Igazgatóság: +421 (0)35 77 20 119

        Sekretariát - Titkárság: +421 (0)35 79 00 010

        Ekonomika - Gazdasági részleg: +421 (0)35 77 22 015

        Zborovňa - Tantestület: +421 (0)35 79 00 011

        Vedúca šk. jedálne - Konyhavezető: +421 (0)35 77 20 921

        Šk. jedáleň - Konyha: +421 (0)35 79 00 012
      • Ul. mieru 2 - Béke u. 2.
        945 01 Komárno - Komárom
        Slovakia
    • Bejelentkezés