Március 22-én ünnepeltük a víz világnapját, melynek alkalmából a biológia óra valamint a képzőművészeti nevelés keretén belül a tanulók saját, különböző technikával készített alkotásaikkal pályázhattak. A legjobban sikerült munkákat a KOMVaK által meghirdetett versenyre is elküldtük. A versenybe 4 különböző kategóriában, járásunkból több mint 400-an neveztek be . A felső tagozatos diákok közül Csintalan Fruzsina 5.A osztályos tanulót hirdették ki győztesként, míg az alsó tagozatosok közül Rafael Giovanna az előkelő II. helyezést érte el. Szívből gratulálunk a csodás eredményhez: Mgr. Papp Eszter és PaedDr. Jókai Éva tanító nénik
Újdonságok
KOMVaK rajzpályázat
Pitagorasz Matematikaverseny - járási forduló
Bravúros sikerrel végződtek a Pitagorasz Matematikaverseny járási fordulójának eredményei. Az alábbi összeállításban prezentáljuk az eredményeket.
Felkészítő tanárok:
3. évfolyam: PaedDr. Jókai Éva, Mgr. Cséplő Viktória
4. és 5. évfolyam: Mgr. Tóth Andrea, Mgr. Farkas Ilona
6. évfolyam: Mgr. Selčáni Mónika
7. és 8. évfolyam: Mgr. Hübsch Miklós
Elért eredményeikhez gratulálunk.
Gyakorlati tanítási óra a VI. A osztályban
Az elmúlt biológia órákon megismerkedtünk a növény vegetatív szerveivel. A mai gyakorlati óra elején átismételtük korábbi ismereteinket, majd nagyítóval megfigyeltük a gyökér és a szár külső és belső felépítését is. A gyerekek nagyon élvezték a megfigyeléseket.
Szaktanár: Mgr. Papp Eszter
Játsszunk Olimpiát - pentatlon sportverseny
Április 29-én került sor a Játsszunk Olimpiát elnevezésű Szőnyi Pentatlon sportversenyre. Egyéni eredmények: Asztalitenisz - Kocsis Beáta - 3.hely Kurucz Dávid - 1.hely
Lövészet - Sztojka Vanessa - 2.hely Olláry Viktor Alex - 3.hely
Súlylökés - Vörös Orsolya - 4.hely Gergő Csongor - 3.hely
Távolugrás - Bedecs Tamara - 5.hely Nagy Dávid - 4.hely
600m futás - Pallag Zsófia Zoé - 5.hely Hozlinger Michaeal Daniel - 4.hely
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat ... 🥰
„Ha táncolsz, élsz…ha élsz, táncolsz…”
Április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját. Ebből az alkalomból ma, közel 200 jókais kisdiák mutatta be a nagyközönségnek tánc összeállítását a Klapka téren. Hálásak vagyunk a ReDance Tánciskola vezetőjének, Benkő Viviennek és az oktatóknak Uzsák Dórának és Petró Jennifernek a támogatásért, akik végig a segítségünkre voltak.
Köszönjük a segítséget Szabó Renátának ( 3. A osztályos szülő), aki segített a pólók kivitelezésében.
Szervezők: Mgr. Győri Katalin és Mgr. Cséplő Viktória
A Költészet napi versíró pályázat alkalmából
A versírópályázat kihirdetése. Gratulálunk az alkotóknak, kimagasló munkák születtek.
Mgr. Juhász Mónika, főszervező
Jókai Éva művésztanár grafikai kiállítása
Szeretettel gratulálunk kolléganőnknek, Jókai Éva művésztanárnak grafikai kiállításmegnyitója alkalmából. Mérhetetlen büszkeség töltötte el csapatunk tagjainak szívét, mikor a fantasztikusabbnál fantasztikusabb képeket vettük szemügyre.
További sikeres alkotási kedvet kívánunk Neked, drága Évánk!
A kiállítás megtekinthető a komáromi CSEMADOK Galériában.
Orvostörténeti vetélkedő
Iskolánk először vett részt az érsekújvári Egészségügyi Szakközépiskola által megrendezett Orvostörténeti vetélkedőn, ahol a tanulóknak a gyógyfürdők csodálatos világát kellett feltárniuk. A versenyt eredményhirdetéssel zártuk, ahol az előkelő 7. és 8. helyet szereztük meg. Iskolánkat 2 csapat is képviselte: - Szàrnyaló Szitakötők: Gál Rozina, Hübsch Maja Virág, Vörös Orsolya Jókaisok: Csányi Dorka Bettina, Szabó Zoe Viktória, Trestyánszki Eszter.
Felkészítő tanár: Mgr. Papp Eszter
Zrínyi Ilona Matematikaverseny - megyei forduló
Bravúros eredményekkel zárult a Zrínyi Ilona Matematikaverseny. Mészáros Huba olyan eredményekkel került az élre, mellyel nehéz lenne behozni őt.
Gratulálunk!
Felkészítő tanár: Mgr. Tóth Andrea
Zrínyi Ilona Matematikaverseny csapatverseny
Az utóbbi évek egyik legkiválóbb eredményével zárult a Zrínyi Ilona Matematikaverseny csapatverseny is. Kimagasló pontszámokkal került az első helyre a jókais csapat.
Gratulálunk!
Felkészítő tanár: Mgr. Farkas Ilona, Mgr. Tóth Andrea
Zrínyi Ilona Matematikaverseny - megyei forduló
Gratulálunk!
Felkészítő tanár: Mgr. Tóth Andrea, Mgr. Farkas Ilona, Mgr. Cséplő Viktória, PaedDr. Jókai Éva, Mgr. Varga Ilona
PRO URBE díjban részesült Korpás Éva
Tiszta szívből gratulálunk Korpás Éva népdalénekesnek, iskolánk volt diákjának, kollégájának, aki a mai napon 2022. április 26-án Komárom város kulturális életében kifejtett jelentős tevékenységéért, a város hírnevének itthon és külföldön való öregbítéséért PRO URBE díjban részesült.
Kémiai pillanatok
Az alsó tagozatos mindennapok után következzen egy kis betekintés a felsős tanárok munkájába. Célunk, hogy egy cseppnyi ízelítőt kapjanak a végzős évfolyamot leadó szakos kollégák tevékenységéből. Másodikként RNDr. Pallag Katalin kémiatanár miniportréját láthatják.
Gratuláció
Elismerésünk a Concordia Vegyeskarnak és az ott tevékenykedő kollégáinknak, illetve az est egyik vendég énekkarának a Gaudium Vegyeskar tagjainak is.
GO - Földrajz Olimpia - kerületi forduló
Akkorát alakított a szlovák nyelven zajló kerületi Földrajz Olimpián Kajtor Kyra (VII. A), melyet már régen látott magyar diáktól az egyetemi tanrárokból álló értékelő bizottság.
Gratulálunk Kyra kimagasló eredményéhez, s további sok sikert kívánunk a földrajz tudományának tanulmányozásához.
Jókai nyomában a VII. A osztály
A VII. A osztály Jókai Mór nyomába eredt. Sétájuk során felkeresték azokat az emlékhelyeket, ahol Jókai Komáromban töltött évei alatt megfordult. Befejezésképpen a Zichy palotában található állandó Jókai kiállítást tekintették meg.
Projektvezető: Mgr. Csányi Ágnes
Smart Kids
A Smart Kids angol nyelvi verseny iskolai fordulóját 2022. április 21-én rendeztük meg. Az verseny két részből állt, mely hangsúlyt fektetett a nyelvtanra, szókincsre, a szövegértésre és a hallás utáni szövegértésre. A tizenhat tanulót, Mgr. Čermák Zsuzsa, Mgr. Simon Erzsébet és Dr. Juhász Timea angol nyelvtanárok értékelték, akiket nagyon kellemesen meglepett a diákok nyelvi készsége, tudása.
Dr. Juhász Timea, szaktanár
Föld napi napközis szösszenetek a IV. B C csoportban
Lendületben a jókaisuli énekkara
Iskolánk énekkarai " kórusműhelymunkán" vettek részt Tóth Árpád budapesti karnagy vezetésével. Árpi bácsit mindig nagy szeretettel látjuk, most különösen nagy volt az örömünk, hiszen már nagyon régen találkoztunk...Sok új élménnyel gazdagodtunk, szakmai tanácsaival is segítette munkánkat. Köszönjük!
Szervező: Mgr. Pfeiferlik Annamária
News archive